Megvizsgálva az ősi romokat, és az egykori királyi okleveleket, továbbá elolvasva és értelmezve az Anonymus Gesta Hungarorumot, Benyák Attila Piliskutató arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az egykori Budavár és város a Pilis-hegység egy bizonyos területén helyezkedett el. Az ősi erődítmény-rendszert, csaknem a Pilis egészén kell keresnünk, hiszen egykor ez volt az a tiltott terület, amely mind máig megőrzi még romjaiban is szakrális fontosságát, energiáit és történelmi múltját, szétvert és felrobbantott köveiben, omladékaiban. Ez volt az ősi nemzetségek, törzsi vezetők és Árpád-házi királyok fő tartózkodási helye, és későbbi temetkezési helye is…
Attila igen nagy barlangkutatói múlttal is rendelkezik, részt vett egy mesterséges Középkori alagút feltárásában, sőt annak indulója is volt 2002-ben a Pilisben, Szentendre területén. Az alagúti akkori feltárása néhány, nem várt izgalmas eredményt hozott!
A Szerző teljesen másként értelmezi ebben a könyvében Anonymus egykori leírásait, – mint annak az egykori fordítója és magyarázója: Pais Dezső tette azt. – Így most újabb jóval logikusabb gondolkozással és merőben más szemléletekkel ismerkedhetnek meg a Kedves Olvasók, valamint a téma iránt érdeklődők, Benyák Attila második könyvében.