Pokróc 10. alkalom

Pokróc 10. alkalom

Jan 04, 2023

Pokróchoz sajnos 2 hete nem jutottam ki az ünnepek, meg egyéb efoglaltságok miatt, ezért ma tudtuk csak elkezdeni, amit már Karácsony előtt szerettem volna, ez pedig a "kéz érintés" tanulása.

Ma viszont (2023 Jan 4) intenzíven rámentünk végre és jól is nézett ki.
A videó eleje "hangos", az érkezésem mindig ilyen, illetve van némi jövés-menés is körülöttünk, amiatt is tudnak hevesebben ugatni.

Szóval kéz érintés, miért hasznos?
Egyrészt mert továbbra is az emberi kezek felé mutatott félelmét (és ebből fakadó agressziót) kell csillapítanunk, másrészt ez is egy cél/szignál követés lesz (ha már stabil az érintés, akkor követést fogunk vele gyakorolni azzal, hogy mozog majd a tenyér), mint ahogy tállal csináltuk, csak ez a "cél" szorosan hozzám is tartozik.

Ez fog majd segíteni póráz felrakásában és levételében, érintésben, simogatásban, irányításban, meg mindenféle egyéb gyakorlásban is (ha a kezem felé közeledik, akkor felém közeledik). De a legfontosabb tényleg az, hogy azt tanulja, hogy ezek a kezek nem bántanak és nem is indokolt megharapni, de tapadni hozzá annál inkább. :)
Mert ezt a kézharapás dolgot ki kell venni az eszköztárából gazdisodához.
Hosszú (és nem a legjobb minőségű) videó, de szerintem érdemes megnézni, hogy egy ilyen állapotú kutyával is milyen gyorsan össze lehet rakni ennek a feladatnak az alapjait.

Durván 8 perc körül kezdett leesni neki, ha sietsz akor onnanntól nézd, ha pedig csak a feladat vége érdekel, akkor 14-15 perctől.

Egy kis magyarázat a történésekhez:
Az elején balkézből vehette ki a falatokat, majd egy idő után bele jelöltem (szuper!) és jobb kézből jutalmaztam azt, hogy interaktál a balkezemel.
Később egyre kevesebb falat volt bal kézbe,n és jutalomként jött több jobb kézből.
Aztán kb 14 perc után már a bal tenyerem üres volt! Csak rá kellett szagolnia vagy hozzáérni és jött a szuper! és kaja a másik kézből.

Ez a "kéz érintés" feladat lényege, egy üres tenyérre bökést kérünk a kutyától. A következő lépés majd a mozgó tenyér követése lesz legközelebb.

Enjoy this post?

Buy KutyaRehab a coffee

More from KutyaRehab