Eridj 7. nap

Eridj 7. nap

Dec 15, 2022

Eridj 7. napjának (2022 Dec 13) a programja arról szólt, hogy elég sokat leszünk egymáshoz közel és ha minden jól megy, érintésekhez is elkezdjük szoktatni. Befészkelt az ágy sarkába reggeli után és nem is mutatott nagy hajlandóságot onnan elmozogni, szóval ott történt minden.

Kriszti kezdte, mert tőle kicsit kevésbé tart, bátrabban bújik elő neki. Kiterített egy plédet kettőjük közé az ágyon és májkrémes ösztönzést vetett be, hogy az ágy sarkában gubbasztó kiskutya közeledjen felé:


Ezután pihi volt délutánig, és jöttem én meg a Kong. A kongos alapozás megtörtént az előző nap, most már kisebb ijesztő dolgok is történtek fogyasztása közben.
Például, hogy mellé heveredik valaki, akitől jobban tart, mozgatja a kezeit, beszél hozzá, hozzáér, sőt, röviden simogatja is! Odáig el kellett azért jutni, mert volt, hogy mutatta a fogait már arra, hogy a kezem mellé tettem.

Első felvonás:

Második felvonás:



Nyilvánvaló, hogy nem élvezte túlzottan a simogatást, de egészen hosszan elviselte Konggal, ez egy jó kezdet, próbáltam nem túlzásba vinni: Pár rövid ismétlés, alacsony intenzitással. Bármikor elhagyhatta volna amúgy az ágyat, ha nagyon kellemetlen neki a helyzet, nem akadályoztam volna meg, úgy is helyezkedtem, hogy legyen egy láthatóan szabad kiút a helyzetből, de ő ott maradt végig.

Este ki volt nyitva a hálószoba ajtó a nappali felé, ha arra szeretne körbenézni, de nem akart mozgoni. Ezért bár egyáltalán nem szándékosan, de úgy alakult, hogy egy ágyban aludtunk, ugyanis nem tért vissza a kenneljébe este sem, én meg nem akartam nyomást gyakorolni rá, hogy ezt tegye.
Utólag nézve lehet, hogy kellett volna, mert nem hiszem, hogy sokat tudott pihenni / aludni, pedig arra nagy szüksége van. Következő napon ezért kimozdítjuk majd az ágyról.

Enjoy this post?

Buy KutyaRehab a coffee

More from KutyaRehab