Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a hangokban.
Lépteket hallok, az eső lépteit:
a tiszta kopogás felveri a szem alakù köveket.
Pletykálnak a vadvirágok,
gyökereiken át emlékeztetik egymást arra,
hogy ezt az egészet nem kell túl komolyan venni.
Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a színekben.
Kistükröt tartok a levendula elé, hogy ha képes rá, megnézze magát.
Szeretnék én is szép lenni, és nem tudni róla.
Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a hiányzó darabjaimban.
Vajon szeretettel gondol a fa a leveleire?
Elvégre én hálás vagyok a kezeimért.
Ahogy ujjaimra nézek, kizúdul a napfény, mint a kegyelem,
És a testemben, mint egy nevetés,
szétáradnak a vitaminok.
Nem nyelv vagyok, lényegem máshol van.
Ne gondolkodd túl - mondja a szél,
és már fut is tovább.