Amikor a foci nem államügy, hanem játék - Miért jutott ki a vébére a cseh válogatott és miért maradtak otthon Szoboszlaiék?
Kijutott a cseh válogatott 20 év után a közös rendezésű - amerikai, kanadai, mexikói - labdarúgó világbajnokságra. Éppen azon a napon, amikor a budapesti Puskás-arénában a magyar válogatott egy unalmas, felejthető gól nélküli döntetlent játszott a görög válogatottal, barátságos mérkőzésen.
A cseh kijutás magyar szemszögből különösen érdekes, hiszen mi magyarok 1986 óta, 40 éve nem jártunk Vb-n. A csehek tehát most azt csinálták meg a prágai Eden-stadionban, amit mi is nagyon szerettünk volna: kijutottak a rájátszáson keresztül, ráadásul hazai közönség előtt, tizenegyesekkel, drámai körülmények között.
Érdekes ez nekem többes identitású, közép-európai kozmopolitaként: a foci nekem már mindig "magyar" marad, ha pedig valami "cseh" sport, az a hoki lesz, de az új államban, ahol élek, sokkal többet jártam focimeccsekre, mint hokira. A cseh focit elsősorban szinten Csehországba költöző, egy skóciai születésű barátomon keresztül ismertem és szerettem meg. A futball őshazájából érkező Iain-nel ráadásul az első osztályú meccseken kívül sokkal többet látogattuk a sokadosztályú, helyi derbiket is.
Ezért is tudom mondani, hogy kedden, nem valamiféle cseh foci csoda történt, hanem a két ország mentalitásbeli hozzáállás közötti látványos különbség sportban megnyilvánuló, keményen kiharcolt kézzelfogható fordulata.
Hiába voltak a cseheknek is nagyon döcögős meccseik, sokszor elég felejthetően is játszottak, a cseh játékosok mentalitása a legfontosabb pillanatokban a rájátszásban hidegfejű játékban mutatkozott meg. A mérkőzések folyamán visszajöttek vesztes helyzetekből, és a tizenegyeseknél is sikerült az erősebb, dán csapathoz képest idegileg jobban kijönni és 3:1-re megnyerni a büntetőrúgásokat.
Ezzel szemben a magyar válogatott több meccsen is stabilan védekezett, de a mérkőzések kulcspillanataiban rendre elbukott vagy nem tudott élni ilyen helyzetekkel. Lehetséges, hogy pont az a győzniakarás hiányzott a magyar válogatottban, ami például a cseh játékosokat átlendítette a szorosabb pillanatokban.
Amíg a cseh játékosokban a sikeréhséget éreztem, addig a magyar játékosokban ott volt a kudarctól való félelem - amit nyilvánvalóan a politika pakolt rájuk, és ami miatt nagyon is jó lesz, ha az orbáni maffiaállam eltakarodik a sportból is - illetve az érzés, hogy elég, ha a meccseken jól tartjuk magunkat.
A cseheknél volt hit, hogy 20 év után megcsináljuk és kijutunk, a magyarok pedig ezt az érzést nem tudták felvinni a pályára.
A 74 éves veterán edző, Miroslav Koubek által vezetett cseh válogatott a Vb-n az A csoportban fog biztosan három meccset játszani Mexikóval, Dél-Koreával, Dél-Afrikával. Egyik sem legyőzhetetlen csapat, így jelenleg a csehek reálisan várják a nyolcaddöntőt is Brazília vagy Franciaország ellen.
Szurkolói szempontból Pavel Šulc játéka lehet a szélesebb közönségnek meglepetés, őt korábban sokan leírták. Szintén pozitívum volt, hogy a külföldön játszó idegenlégiós-mag (Schick, Coufal, Souček) is jól összeállt. És természetesen a cseh sportsajtóban a veterán sportkommentátorok máris összehasonlítják a jelenlegi csapatot a Nedvěd és Poborský nevével is fémjelzett kilencvenes évek aranygenerációjával.
Persze, azt cseh szemszögből nézve is elismerem, hogy a cseh foci ma sem top, a csoportkörben a második helyen végeztek Horvátország után, és a rájátszásban is voltak komoly pillanatok. De a 11-es rúgások során jól pattant a labda, ami együtt a győzniakarással, most elég volt.
Magyar szemmel viszont az volt tanulságos, hogy amíg a csehek utolsó 2006-os Vb-részvétele óta a válogatott sorra bukta a selejtezőket, a szurkolók gúnyolódtak, a helyi média rendszeresen temette a válogatottat és így a játékosok nem csak a földön maradtak, de egészséges teljesítménykényszer is került rájuk, ami pozitívan és szerencsésen kijött a végén, addig a magyar válogatottat az orbáni maffiaállam politikai - sőt, terminológiájukkal szólva, nemzetpolitikai (!) - fegyverként használta és a rezsim kirakatcsapatává tette - és így lélektanilag egy hamis keretrendszerbe kerültek, ami a kritikus pillanatokban béklyó lett számukra.
Ha a foci is felszabadul az orbáni maffiaállamtól, és közelebb kerül a piaci viszonyokhoz, ahol létezik a piaci és szakmai kritika és minden szinten a valós teljesítmények, igények, elvárások érvényesülnek, a Puskásban is jól fog a labda pattanni.
---------------------------------------------------------------
Támogatásával minden nap segíti a Csehszlovák Kém projektet.
Kezdje havi 8 euró előfizetéssel és hozzáfér a Substack oldal teljes tartalmához:
https://csehszlovakkem.substack.com
Ha tetszik a munkám, meghívhatsz egy sörre is, vagy vásárolj tagságit a Buy me a Coffee oldal zárt tartalmához is:
https://www.buymeacoffee.com/csehszlovakkem
Az újságírás munka. Ha nem akarsz fizetni, ne panaszkodj.
Stay updated and see ya soon!
