A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Instagram-on, Twitteren, Tik Tok-on már rengeteget hallottam Sarah J. Maas híres könyvsorozatáról. „A court of thorns and roses” az az „Tüskék és rózsák udvara” az első kötet címe és amikor kb. 3 héttel ezelőtt megláttam a könyvesboltban nem bírtam otthagyni.
(Előre elmondom, hogy nem magyarul olvastam a könyvet, szóval lehet, hogy egyes nevek, illetve kifejezések a magyar fordításban nem így vannak.)
Az első fejezetet rögtön azután, hogy megvettem, a metróban olvastam el. Azután viszont nem olvastam tovább, mert még volt mit olvassak és nem akartam két könyvet egyszerre olvasni. Ezért félretettem és egy ideig nem vettem elő. Viszont már az az első fejezet olyannyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy egyszerűen nem ment ki a fejemből. Szóval pár nappal ezelőtt, újra elővettem és azóta bizony nem bírtam letenni. Olyan szinten húzott maga után a story, hogy nem bírtam abbahagyni és két nap alatt be is fejeztem.
Megpróbálok nagyobb spoilereket kihagyni, de egy pár kicsit viszont valószínűleg megemlítek, úgyhogy akinek már az is túl sok, annak javaslom, hogy ne olvasson tovább, hanem olvassa el a könyvet és jöjjön vissza utána (bebizonyítottam, hogy nem tart sokáig elolvasni :))
Ez az egész egy fantázia világban játszódik, melyben emberek és tündék, illetve tündérek élnek. A tündék pedig nagyon nagy hatalommal bírnak és az emberek számára valóságos szörnyeknek számítanak. Kölcsönösen a tündék is utálják az embereket mivel az ő halhatatlan szemükben az emberek hasztalan, hálátlan halandók, akik nem érnek fel az ő szintjükre. Az egész alap sztori "A szépség és a szörnyeteg" újraírása. Engem még az elején egy picit az éhezők viadalára emlékeztetett, de arra még visszatérek.
Mivel itt egy teljesen új térképet is kaptunk megpróbálom leírni, hogy ezt, hogy is kéne elképzelni. Három kontinensünk van, és a történet a középső kontinensen játszódik. Az Emberek világa a kontinens déli oldalán található és kb. egy negyedét teríti be a kontinensnek. Feljebb északon választja el az emberek világát egy nagy fal a tündék világától. A falon túl található Prythian. Ez az ország hét udvarra van osztva. Ezek a tavasz udvara, nyár udvara, ősz udvara, tél udvara, hajnal udvara, nappal udvara és éjszaka udvara.
Történetünk főhőse a 19 éves Feyre, egy átlagos lány, aki a halandók világában él egy kicsi faluban, az apjával és két nővérével Nesta-val és Elain-nel. Nagyon szegények és az éhhalál fenyegeti őket, ezért Feyre rendszeresen jár az erdőbe, amit azonban a legtöbb vadász kerül mivel nagyon veszélyes és közel van a határhoz, hogy állatokra vadásszon, és azokat hazavigye a családjának, mint élelem, illetve a bőrüket eladja, hogy pénzhez jussanak. Katnisshez hasonlóan Feyre is íjjal és nyíllal vadászik. Mikor egy nap azonban a vacsorára kinézett szarvasára fájna egy kósza farkas foga, Feyre kénytelen megölni a farkast, hogy megmentse az élelmet, ami a családját majd hetekig eltarthatja. Miután azonban megölte a farkast felbukkan egy óriási rémisztő szörny, és egy életet követel a kioltott életért. Feyre el kell hagyja a családját és el kell menjen a szörnnyel, a tündék világába, hogy ott töltse le büntetésül hátralevő életét. Többféle tündék, illetve tündérek léteznek, akiket fae-nek hívnak eredetileg. A sima faek, kategóriájába végül is minden beletartozik, ami varázslatos lény, legyen annak bármilyen alakja. A high fae, akik felsőbb rangúak és majdnem pont úgy néznek ki, mint az emberek, leszámítva az varázserejüket és a hegyes fülüket. A legmagasabb rang a high lord, akik a tündérvilág Prythian, hét udvarának az uralkodói. Hamar kiderül, hogy Feyre fogva tartója nem egy átlagos Fae hanem egy high lord, akinek az egész udvarán egy sötét átok ül és egyszerre Feyrén múlik, hogy mind a tündérek világa mind a halandóké megmarad-e, vagy elbukik.
Nagyon igényesek a leíró részek, nagyon szépen át tudta adni az írónő azt, ahogyan azok az elvarázsolt tájak kinéztek. Nagyon pontos leírást adott, de mégsem volt unalmas. Ahhoz képest, hogy egyes szám első személyben írta, nem követte el azt a hibát, hogy túl részletesen írt volna le egyes akció jeleneteket, mivel akkor a főhősünk folyamatosan ide-oda kellett volna kapja a fejét miközben épp ő is az életéért küzd. Ilyenkor nagyon okosan tette, hogy nem konkrét leírást adott, hanem Feyre például harc közben meghallott valamit, amiből majd valamire következtetett, hogy mi történhetett. Nekem a személyes kedvenc jelenetem a könyv vége fele történt, (ezért itt is vigyázat, kisebb spoiler!) amikor Feyre ki kellett álljon három próbát, amelyen bebizonyította a Fae-Királynőnek, hogy ő, halandóként is ér annyit, mint egy tünde.
A könyv elején nagyon sok kérdés vetült fel, és nagyon tetszett, ahogy a válaszok szinte mindig, egy pár oldallal előbb estek le nekem, mint olvasónak, mint Feyrének, és adott egy kis plusz izgalmat, hogy nem tudtam, jól gondolom-e, vagy csak félrevezet az írónő. Nem volt egy percig sem az az érzésem, hogy unalmassá válna a történet vagy, hogy egy részt csak azért írt volna le, hogy hosszabb legyen a könyv. Minden egyes mondatnak meg volt a saját értelme, ami lassan-lassan egyik a másik után a könyv vége felé kiderült.
Térjünk rá akkor a karakterekre. Lényegében három főszereplőnk van, kivéve a főgonoszt, akiről mindjárt beszámolok. Feyre, Tamlin és Lucien. Feyre-ről ugye már meséltem. Tamlin a tavaszudvar Lord-ja. Nagyhatalmú és van egy bizonyos képessége miáltal át tud változni egyfajta állattá, ami viszont nem konkrét állat, hanem különböző testrészei különböző állatokra emlékeztetnek. Tehát Medvére hasonlít a teste viszont a feje inkább farkasra, de nagy szarva is van. Ő az, aki elment Feyre házához és elvitte a tündék világába. Nem sokkal később megismerjük Lucien-t, aki tulajdonképpen Tamlin legjobb, illetve egyetlen igazi barátja. Ő nem lord, hanem nagykövetként szolgál a tavasz udvarán. Rajtuk kívül természetesen még akadnak mások is, viszont azok nem annyira jelentősek a történethez. És ugye egy fantázia könyv nem fantázia könyv egy főgonosz nélkül, ott vannak még Amarantha és Rhysand. Amarantha, egyesek úgy hívják Fae-Királynő, egy nagyon idős tünde (ez ugyan nem látszik a kinézetén természetesen), aki harcolt az emberek ellen vívott háborúban és szívből gyűlöli az embereket (nyomós okból, amit nem árulok el), de nem is mondok többet róla, hogy ne lőjem le a poént. Rhysand pedig az éjudvar Lord-ja, aki egy nagyon érdekes karakter, mivel egész a végéig nem igazán tudtam megmondani, hogy ő akkor most rossz vagy jó, de végül abban maradtam, hogy egyik sem, hanem csak a maga oldalán áll. Összegezve mindegyik karakter a maga módján jól van megírva. Nagyon különböznek egymástól, de ez pont így a jó. Mivel viszont annyira más mindegyik, nem is igazán tudom megmondani, hogy melyikük a kedvencem. Talán Lucien meg Rhysand mert nagyon tetszettek mindkettőjüknek a beszólásaik.
Akadt azért egy néhány dolog, ami engem személy szerint egy picit zavart: Például miután Feyre elkerül a családjától, egyfolytában azon jár az esze, hogy hogy szökjön meg. Ami nyilván érthető, ha valakit elvisznek a családjától, de csodálkoztam, hogy olyan sokáig mindig csak arra gondolt, holott nem lehettet azt mondani, hogy rossz dolga lett volna az udvarnál. Jól bántak vele, meleg ételt kapott, meleg ágyban aludt, szabadon járkálhatott a birtokon, azt csinált, amit akart, és a családjáról is gondoskodtak, hogy ne haljanak éhen, szóval nem lett volna oka megszökni.
Ezen kívül viszont nagyon tetszett a könyv, ami abból is látszik, hogy két nap alatt olvastam ki a majdnem 500 oldalas könyvet. Nagyon tetszett az írónő stílusa, nagyon folyékonyan írt, egyszerű és élvezhető volt olvasni. Én ajánlani ezt a könyvet mindenképp olyanoknak tudom, akik szeretik a fantázia sztorikat és a tündérmeséket, de mégis már idősebben és el tudnak viselni egy kis brutalitást is, szóval 15-29 körülig, de mindenkinek ugye más az ízlése. Viszont mindenképp fogok még Sarah J. Maas-tól könyveket venni, miután elolvastam ezt az egész sorozatot, mert már tűkön ülök, hogy megtudjam, hogyan folytatódik.
